| Visegrád |
|
Valaha itt húzódott a római birodalom határa, a limes, amelyre őrtornyok emlékeztetnek a környéken. Első királyunk, István ispánságot alapított itt, főesperesi templomának romjai a Salamon torony mögött láthatók. A hagyomány szerint ebben a lakótoronyban raboskodott Salamon király. A tájat uralja a fellegvár, amely romjaiban is impozáns. Lenn a Duna közelében épült az eredetileg gótikus, majd Mátyás király alatt reneszánsz jegyeket kapó palota, amelynek gyönyörű faragott vörös márvány kútjából - a külföldi követek leírása szerint is - bor csörgedezett. Most angol segítséggel rekonstruált mása díszíti az udvart. A feltárt kutakból azonosított növények kerültek a kertbe. Nyaranta lovagi játékokat, erős emberek találkozóját, vásári vigasságokat rendeznek, a fellegvárban pedig reneszánsz lakomákat.
A Dunakanyar ékkövének is nevezett Visegrád hírnevét a csodás tájban gazdagon található műemlékek és a nagy múltú kulturális rendezvények különleges harmóniájának köszönheti. A város megközelíthető közúton a 11-es főúton és a Pilisen keresztül, illetve hajóval a Dunán.
A vidék már az őskortól lakott, de a legkorábbi, a Sibrik-dombon ma is látható emlékeiket a rómaiak hagyták ránk. Államalapító Szent István királyunk vármegyeszékhellyé nevezte ki a települést, egyben vár építését is elrendelte. |
|
| Utolsó frissités ( 2010. május 17. hétfő 09:36 ) |